A Funtineli boszorkány
Messzi földnek szép ölén
Erdők-völgyek rejtekén
Élt egy lány és meglehet
Még mindig él, s ha megleled
Énekével úgy szeret,
Ki hallja megremeg
Ha útra kelsz és vándorolsz
S az erdő súlya átkarol
Ha körbezár a rengeteg
És ott teremne hirtelen
Elkerülni nem lehet
Többé nem lehet
Tánca hív és int feléd
Kezét nyújtva lép eléd
Lenge fátyla hívogat
Sejtet bűnös álmokat
Lenge fátyla megmutat
Ősi titkokat
Azt ígéri énekén,
Hogy úgy ölel, mint senki még
Hajt felé a képzelet
De óva int az értelem
Az intő szóra nem felel
A test már nem felel
Egy holdfényes éjjelen
Egyszer csak megjelent
Hirtelen megremeg
Izzik a táj
És mégis, a fák között táncol végig
Ködfátyol ruhában a rétig
S a tisztáson ott áll a lány
Ha hozzá érsz vége és nincs tovább..
Sír a síp és dob dobog
Dallamára fellobog
Tündér hívó éneke
Ifjú vándor végzete
Szép leánynak énekén
Éli végzetét
Lámpafényes éjjelen
Házak, utcák rengeteg
Utcakövek, házfalak
Réseiből felkacag
Előlép és feltekint
Int és újra int
Várom, igen várom
Hogy izzon, hogy forrjon a vér
Bár felérem, józan ésszel,
Hogy ez lesz, hogy ez lesz a vég
Emésszen, emésszen
Egészen, emésszen a tűz
Nincs választásom, sorsomra várok
Két kezébe, szép ölébe vágyam egyre-egyre űz
És mégis, előtted táncol végig
Ködfátyol ruhában megérint
És előtted ott áll a lány
Ha hozzád ér vége és nincs tovább..